Ha a fejlődés figyelembevételével, az elavult részletek mellőzésével olvassuk A gyermek felfedezése című könyvet, rendkívül érdekes és hasznos lehet számunkra. Pedagógiai szemléletének hatása, módszereinek és eszközeinek alkalmazása megújítja, gazdagítja, örömtelibbé és hatékonyabbá teszi pedagógiai munkánkat, és derűsebbé óvodásaink életét.
„Montessori könyvének bevezető fejezetében élesen bírálja a hagyományos pedagógiai módszereket, amelyek minden eredménytelensége, hibája szerinte abból fakad, hogy igazából nem ismerik a gyerekeket. Meggyőződése, hogy csak akkor biztosíthatunk minden egyes gyerek számára boldog gyermekkort és a képességek optimális fejlődését, ha figyelembe vesszük a gyerekek fejlődésének törvényszerűségeit, az egyes gyerekek különböző adottságait, természetes igényeit, és ehhez igazítjuk pedagógiai magatartásunkat. Nem új pedagógiát teremtett – írja később –, csak felfedezte a gyereket, és ehhez alkalmazkodva készített megfelelő eszközöket, fogalmazta meg – a régitől merőben eltérő – pedagógiai elvárásait… Meggyőződése, hogy az emberiség csak akkor lesz képes problémáit megoldani – amelyek között a legfontosabb a béke és az egység –, ha a figyelmet a gyermekek felfedezésére és a bennük rejlő képességek kibontakoztatására összpontosítja. Montessorinak ezek a gondolatai soha nem voltak aktuálisabbak, mint napjainkban. A modernizációban legjobb eredményt elért országok gazdasági terveiben a gyermekek nevelésének és oktatásának – mint a fejlődés előfeltételének – döntő helyet biztosítottak…"
„A pedagógusnak, aki erre a különleges nevelésre akar felkészülni, elsősorban azzal kell tisztában lennie: nem az a feladata, hogy a gyereknek a tárgyak által közvetítsen ismereteket a dolgok tulajdonságairól, mint például mennyiség, forma, szín. Az sem lehet a célunk, hogy a gyerekek az eléjük tett eszközöket hiba nélkül használják, és jól teljesítsék a gyakorlatokat. Ez eszközeinket hasonlóvá tenné az összes többihez – például Fröber eszközéhez –, és állandóan a pedagógus aktív közreműködését követelné meg az ismeretek közvetítésével és a hibák azonnali javításával. Ezek az eszközök nem újszerű segédeszközök, melyeket a »régi«, aktív pedagógus kezébe adunk, hogy tanári feladatának teljesítéséhez segítséget nyújtsunk. Régebben az aktivitást főként a pedagógustól várták el, módszerünkben pedig főként a gyerektől. A nevelőmunka a pedagógus és a környezet között oszlik meg. Az anyag elsajátítására az »oktató« pedagógust sokkal összetettebb kombináció helyettesíti. A pedagógussal egy időben számos tárgy (fejlesztőeszköz) gyakorol hatást a gyerek nevelésére. Mélyreható különbség a »régimódi objektív oktatás« és e módszer között, hogy itt a tárgyak nem a pedagógus segédeszközei. A tárgyak a gyereknek nyújtanak segítséget, használja azokat, hajlamának, igényeinek, érdeklődésének megfelelően dolgozik velük. Így válnak fejlesztőeszközökké. A tárgyak a fontosabb tényezők, nem a pedagógus tanítása. A gyerek használja ezeket az eszközöket, ő az aktív és nem a pedagógus. A pedagógusnak mégis számos nehéz feladata van. Közreműködése semmi esetre sincs kiiktatva. Körültekintőnek, jóérzésűnek és sokoldalúnak kell lennie. Nincs szüksége szavakra, energiára, szigorúságra, inkább bölcsességre, hogy az igényeknek megfelelően körültekintő, megfigyelő, segítségnyújtó legyen, keveset beszéljen, vagy inkább hallgasson. Olyan erkölcsi magatartást kell tanúsítania, amelyet idáig egyetlen módszer sem követelt tőle. Nyugodtnak, türelmesnek, megbocsátónak és alázatosnak kell lennie. Jellemével hat, nem a szavaival. Főbb feladatait a pedagógiai gyakorlatban a következőképpen foglalhatjuk össze. A pedagógusnak az eszközök használatát kell elmagyaráznia. Közvetítő az eszközök és a gyerekek között. Ez egyszerű, de sokkal nehezebb feladat, mint a régi iskolákban, ahol az eszközök segítették a gyerekeknek megérteni a pedagógus magyarázatát, akinek saját gondolatait kellett átadnia és befogadtatnia a gyerekekkel.”
|
